Bár ez a blog egy kicsit kicsavart, fura és szokatlan módon mutatja be a mellrákot, de a valóságról is szól. Összeszedtem azokat a részleteket, amelyek az egész mellrák-sztori kapcsán nem annyira vidámak. Arra gondoltam, hogy megmutatom kicsit, nem csak jó oldala van számomra sem, és nem akarnék senkit félrevezetni, ha véletlen eddig azt gondoltátok volna, hogy ez egy wellness…

De ahogy gondolkodtam a rossz dolgokon, rájöttem, sosem tartottam rossznak, borzasztónak, inkább kellemetlenségként éltem meg. Nekem csak két tumor volt a mellemben, áttét nélkül, fájdalommentesen. Tehát szerencsés vagyok, mert időben vettük észre, és jó eséllyel gyógyulok meg 100%-osan!

Nézzük a nehezét:

Amit az elején, az első vizsgálat után is már éreztem: akármennyi ember is van körülöttem, akármennyire is támogatnak a barátok, ebben az egészben egyedül vagyok.

Ami viszont azért jó, mert saját magammal elég jól meg tudom beszélni, hogy hogyan is álljunk hozzá a dolgokhoz. És nem is szól bele senki más, hogy mit kellene tennem.

Félelem. Valahogy, amikor az első vizsgálat után kijöttem a rendelőből, mintha megkönnyebbültem volna. Hát attól már nem kell félnem, hogy mellrákom lesz, mert pipa… És még mindig itt vagyok. De felszámoltam a félelmet. A haláltól, a szenvedéstől, a fájdalomtól. És könnyebb lettem.

Kemoterápia: 8 kemót kaptam, az első négy után szerintem a 4-5 napra ki voltam ütve. Hosszú távon volt néhány hatása, a körmeimet megviselte, volt, hogy hetekig fájtak, zsibbadtak, és egy colát sem tudtam kibontani. De mindig találtam valakit, aki kibontotta nekem, és az enyém a legjobb műkörmös a világon, mindig megold mindent. A kemó miatt nem nőtt szőr a testemen, tehát nem kellett lábat és hónaljat sem borotválnom. A szemöldökömből maradt valamicske, de előtte is mindig festettem reggelente, szóval nem olyan nagy dolog. A szempillám egy része is maradt, most beérem ezzel is…

Sosem méregként tekintettem rá. Nem szidtam, nem viszolyogtam tőle. Áldásnak vettem, egy olyan segítő szernek, ami engem életben tart, és a testemmel együtt dolgoznak majd értem. Hatásos volt, kihánytam a belem párszor, viszont csökkentek a tumorok, és a mellem megmaradt, csupán egy heg marad emlékként.

Hajhullás: először félelmetes volt. Vágás közben már mosolyogtam. Felbontottam egy üveg ProSeccot és elindítottam Gloria Gaynor: I will survive című dalát. A pezsgőt persze kihánytam… Nagyon szerettem a kopaszságot, kiderült, milyen jól áll. Csak fázott a fejem télen, de ott volt a sapka és az összes parókám. És a lassan visszanövekedő hajam elég menő színű, és baromi jól áll szerintem ez az extra rövid fazon. Meg hát eszméletlenül kényelmes.

Kezelések miatt kevesebb munka. Azért volt bennem némi aggodalom, hogy mi lesz velem, lesz-e állásom, de annyira támogatóak a főnökeim, hogy az egészen elképesztő. A kollégáim sem néznek rám ferde szemmel, hogy milyen kevés időt tudok az irodában tölteni…  Az ügyfeleim is nagyon támogatók, nagy részük tudja, mi a helyzet, és nagyon megértően, pozitívan állnak hozzám. Persze van B terv azokra a napokra, időszakra, amikor nem tudok dolgozni, szóval mindenki boldoggá tehető.

Terápiák. Örülök, hogy ennyifélét kipróbáltam. A kineziológia, a coaching és a jóga volt a leghatásosabb. Ezeket meg is tartom. Kivéve a jógát. A kórházból való elbocsátás előtt tudtam meg a gyógytornásztól, hogy 1 évig nem jógázhatok, mivel a támasztó tartások tilosak. Hát ez azért kiverte nálam a biztosítékot. De marad a séta, aztán szép lassan új utak felé nézek majd.

Vérvételek. Nem nagyon van olyan hét, hogy ne kellene legalább egyszer vérvételre mennem. A műtött oldalamból nem lehet többé vért venni, ott a vérnyomásomat sem mérhetik. Tehát marad a bal karom, ahol egy pont van kb., ahol meg lehet bökni. Már megszoktam, és sose irtóztam tőle szerencsére. Nem a legkellemesebb, de kibírható.

Műtét. Azért volt bennem némi izgalom, de nem félelem, és nem para. Szép volt a szoba, a kilátás, szuper volt a szobatársam, azóta is beszélünk telefonon. Jobban sikerült, mint vártam. Ma voltam benn a Kékgolyóban, és nem volt bennem rossz érzés, hogy megint ott vagyok, inkább olyan barátságos, sőt otthonos.

Sugárkezelés. Ez még a jövő zenéje. Nagyjából 2-3 hét múlva fogom megtudni, hogy ezzel mi a stájsz. Ma valaki azt írta, hogy a kemóhoz képest az már wellness…

Hormonterápia. Rémisztő mellékhatásokat lehet olvasni. 43 éves vagyok, másodjára fogok elválni (most is a legnagyobb barátsággal és szeretettel elengedve a férjem!), nem lehetett gyerekem, túlvagyok a kemón, a műtéten, kihullott a hajam, havonta egyszer injekcióra kell járnom, napi két tablettát kell szednem minimum 5, de lehet, hogy 10 évig, mesterséges menopauzát okoz, hőhullámokkal jár, és még a libidóm is nullára csökken? Ez az utóbbi volt a legfélelmetesebb, tudom, mindenkinek más a fontos. Nekem ez. Aztán eldöntöttem, hogy nem hagyom magam. Terápiába vittem, Bars-sal és Facelift-tel kezeltem magam, és jelentem, nagyon enyhe mellékhatásokat tapasztalok csak, pedig lassan egy hónapja kezdtem el.

És mit nyertem?

Észrevettem, mennyire nem úgy éltem, ahogy igazán szerettem volna. Szinte teljesen kifordított az életemből a tumor, és csak azért is rátettem még pár lapáttal. Ha már fáj, fájjon rendesen felkiáltással még mélyebbre ástam.

Olyanok támogatnak, segítenek, ajánlják fel a segítségüket, akikre nem is számítottam. Olyanok mellett, akikre számítottam persze. És megtanultam elfogadni a segítséget. És tanulom azt is, hogy kérjek.

Minden napomban keresek vagy teremtek legalább egy jó dolgot. A legapróbb is lehet ez, a lényeg, hogy legalább egy jó dolgot meg kell keresnem.

Olyan mértékben bizonyítottam magamnak, hogy nem adom fel, ami elsöprő erejű. Hogyan lehetséges az, hogy akkor vagyok a legjobban, amikor a legrosszabb dolog történik az életemben?

A pozitív gondolkodás egészen új szintre lépett. Bár a pozitív gondolkodást és a pozitív beszédet már nagyjából 8 éve gyakorlom, most azért egészen más erőforrásokra volt szükségem. De nagyon hatásos, és enélkül nem tudtam volna így végigcsinálni az utóbbi hónapokat.

Megtanultam elengedni. Azt, ami a mellrákot előidézte. A múltam csápjait levágtam. Sedona-módszer, ha utánanéznél.

A humor megmentett. Mindenből poén csináltam, amiből csak lehetett, és azért a mellrák bebizonyította, hogy a fekete humor szinte kiapadhatatlan forrása. Azért van abban valami egészen arcpirító és akár még meghökkentőnek is nevezhetném, hogy tele szájjal röhögtem bele a világba, miközben az ismerőseim tövig rágták a körmüket az értem való aggódásban. Sokan kérdezték, hogyan tudom én ezt így felfogni? És itt van szerintem az eb elhantolva (ahogy Kiss Jolán, a gimis énektanárom fogalmazott anno), hogy aggódni annyi, mint szart őrölni. Ha sírok és kikészülök, akkor is van daganat a mellemben, ha röhögök mindenen és közben elkezdem élvezni az életet, akkor is van daganat a mellemben.

Azért hozzáteszem, hogy az első eredményemet egy sokkal enyhébbre minősítették vissza közben. Vajon a pozitív gondolkodás miatt volt? Sosem tudjuk meg. De megtörtént, és nem azt mondtam, hogy ó, elrontották az orvosok már az elején. Hanem összetettem kezem-lábam, és örültem, mint a gyerek a csillagszórónak.

Elmentem egy fotózásra még éppen serkenő hajjal. Meg akartam mutatni azt, ahogyan én látom és megélem a mellrákot. Remélem, nem kapom meg újra ezt a feladatot, és szerettem volna rá különleges módon emlékezni.

Lehetek nő a mellrák idején is. Tavaly megismertem valakit, aki az összes állomásnál ott volt: a diagnózis előtt találkoztunk, amikor még én sem tudtam semmiről. Neki szóltam először, hogy baj van, és ahelyett, hogy elfutott volna, az életem része lett. Velem volt, amikor a hajam kihullott és parókát kezdtem hordani, a kemók idején, és amikor elkezdett visszanőni a hajam. Támogatott a műtét napján, és minden lépésnél magam mellett érzem. És a leghatalmasabb ajándékot adta: nem akarja átvenni az uralmat az életem felett.

Párkapcsolat: a legfontosabb dologra is rájöttem neki köszönhetően. Nekem nem való a hagyományos párkapcsolat. Nem tudtam benne jól funkcionálni. Még azt is megkockáztatom, hogy ez okozta a daganatokat nálam. És van ő, akivel véletlenül találkoztam, sosem terveztem. Azt hittem, átfutunk egymás életén, és megyünk tovább. Aztán ott maradt, én menekülni próbáltam tőle, és elküldeni, amilyen messzire csak lehet. De maradt. És a legnagyobb ajándékot adta: nem akar a hagyományos párkapcsolatba kényszeríteni, abba az egyetlen rossz mintába, amit ismertem eddig. Amikor megismerkedünk, randizunk, összeköltözünk, eljegyzés, házasság, tönkreverjük egymás életét és elválunk.

Nincs minden nap mellettem, de mindig érzem, hogy ott van nekem. Hagy időt, hogy magammal törődjek, nem akarja megoldani az életem, és nekem sem kell őt megmentenem. Hiányzik, ha távol van, de van épp elég elfoglaltságom, amivel nem tudnék foglalkozni, ha az lenne a dolgom, amit előtte műveltem feleségként. Nincs esélyem sem arra, hogy azt a régi, rossz mintát, sémát kövessem, amit eddig az egyetlenként ismertem. És lehet, hogy nem ő lesz Életem Szerelme, vagy talán éppen már rég az, csak nem ismerem be. Talán csak erre az időszakra kaptam magam mellé. De kaptam. És ez is egy csoda számomra.

Könyvet írok, ami mindig is az álmom volt, csak nem jött a téma. Hát megoldódott ez is.

Itt ez a blog, ami abban segít, hogy a terápiák mellett kiírjam magamból egy más módon is ezt az egész sztorit.

A saját facebook csoportomban szinte naponta beszámolok magamról. Ott gyűltek össze a barátaim, akiknek nem akartam egyesével jelenteni az állapotomról, így a csoportban osztom meg a velem történő eseményeket. És valahogy mindig sikerül egy-egy poént beleszőni. Ezért is lett T(H)umornapló a csoport neve.

Tiktok: ez a legújabb. Fogalmam sem volt róla, mi ez. De egy social media guru barátnőm szinte kényszerített. És ez megint egy új oldalam.

A céges bulinkon pár perces beszédet is tartottam. Kábé 250 félrészeg vendéglátós előtt egy igazi élmény volt beszélni. Annyi szeretetet, amit utána kaptam… Elképesztő megtapasztalás.

Felkértek és meg is jelent azóta az első podcast-interjúm. Böberőtér 23. rész. Hallgassátok meg, szerintem érdemes. Még én is kihallok belőle időnként új dolgokat.

Élményeket gyűjtök. Utazás egyedül, autóval, repülővel. Találkozás barátokkal, új barátok. Koncertekre, moziba mentem. Beültünk egy sütire és egy beszélgetésre. Tanultam: Bars és Facelift tanfolyamot végeztem, ami miatt szerintem sokkal jobban vagyok, mint ezek nélkül lettem volna. Tartottam egy kemózáró bulit, ahol ciciformájú sütit ettünk.

Végtelen erőt kaptam, és minden nap csodákat tapasztalok meg.